HTML

Kaszás György

kreatívigazgató, tréner és coach

Marketingkommunikációs és kreatív gondolkodás témákban szakmai fórumok gyakori előadója, szakmai könyvek szerzője.

A NŐI PREZENTÁCIÓ-ELŐADÓK TESTTARTÁS-PROBLÉMÁI

2014.09.16. 19:12 Kaszás György Címkék: prezentáció tréning testbeszéd prezentáló

A hölgyeknél megfigyelt fő testtartás-hibák az alábbiak:

    • A Néptáncos, akinek a csípőre tett kezei mellől már csak egy, a feje tetején egyensúlyozott borosüveg hiányzik csak. A csípőre tett kéz agresszív jel.

    • A Szemérmes, aki két összefont kezéből fügefalevelet formáz az ágyéka elé mintegy védekezőleg, minden eshetőségre felkészülve.

    • A Keresztláb, aki úgy tud állni, hogy lábai a bokájánál keresztezik egymást oly módon, hogy az egyiknek a talpa, a másiknak a spicce éri a földet. Prezentációja minden egyes percében csak néhányszor veszíti el az egyensúlyát, és azzal együtt a fonalat is.

    • A teáskanna, aki fél kézzel is könnyedén elbánik a prezentáció adta feladatokkal, s ezt az önmagában is impresszív kommunikációs fölényt kihangsúlyozandó, a másik kezét a csípőjén nyugtatja, mondván, nézzétek, lássátok, milyen könnyed, milyen laza, milyen lezser vagyok én.

    • Miss Matróz, aki akkora terpeszben áll, amekkorát csak a szoknyája megenged, és úgy közlekedik, mint a tengerészek szoktak viharban a fedélzeten.

    • Az előző ellentéte, Miss Piss, aki erősen összeszorított térdekkel és befele csámpuló lábakkal áll, mint akinek már nagyon kell, de még nem lehet.

    • A Fésűkezű Edwardina, aki a teljes prezentációja alatt képes az ujjaival a haját babrálni, tincseit szántani. Tekintve, hogy ezt többnyire csak a feje egyik oldalán csinálja, a hallgatóság hajlamos elhinni, hogy a másik oldal teljesen rendben van.

    • A Prezentáló nő szobra,aki, ha mondjuk egy 2000 év hosszúságú prezentációt tartana, akkor is képes lenne mindvégig mozdulatlanságba merevedve állni. Szerencsére nem tart 2000 éves prezentációkat, azonban minden egyes megszólalása a hallgatóságának mégis majdnem olyan hosszúnak tűnik.

      Aimee Mullins távolugró és futónő, színésznő és divatmodell. Gyönyörű, életerős, motivált. Aimee 1976-ban született, szárkapocs-csontok nélkül a lábaiban, ezért egyéves korában térd alatt amputálni kellett azokat. Speciális műlábaival az 1996-os atlantai paraolimpián 100 méteren 17,1 másodperccel győzött, és 3,14 métert ugrott távolba. Hétköznapi használatra 12 pár műlába van, s ezekkel különlegesen vonzó nőként halmoz sikert sikerre. Ja, mielőtt elfelejtem: és kiemelkedően kiváló előadó. Prezentációin – például a TED-előadásain – hibátlanul mozog a színpadon. Lábak nélkül. Nekem meg van egy kérdésem. Hogy lehet az, hogy oly sok prezentáló hölgy egészséges lábakon csak ácsorog, mint a koldus a templom előtt?

        NŐITEST.jpg

Tekintve, hogy a testtartási gondok beidegződések, elhagyni őket csak külső coach-segítséggel lehetséges. Viszont érdemes, mert kijavításuk azonnali minőségi ugrást eredményez a prezentálás színvonalában és ami még fontosabb: a fogadtatásában.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://message.blog.hu/api/trackback/id/tr266704149

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása