HTML

Kaszás György

kreatívigazgató, tréner és coach

Marketingkommunikációs és kreatív gondolkodás témákban szakmai fórumok gyakori előadója, szakmai könyvek szerzője.

AZ IDŐ

2014.09.22. 16:43 Kaszás György Címkék: prezentáció proba idő tréning felkészülés készségek prezentáló

A megbízó vezérigazgatója papír zsebkendővel itatja fel könnyeit, miközben azt hüppögi, hogy „Túl rövid volt a prezentációóóóóó!”. A marketingigazgató elkeseredetten veri az asztalt: „Miért ilyen átkozottul rövid az összes IDŐ.jpgprezentáció?!” A pénzügyi igazgató pityereg: „Úgy hallgattam volna még!” Ezek olyan helyzetek, amelyek egy-egy prezentáció után sohasem következnek be. Gyakoribb hiba az, hogy a mondanivaló szétfeszíti az időkereteket. Két okból. A felkészülés során ilyenkor egyrészt elmarad a rendelkezésre álló mondanivaló közlésre szánt mondandóvá történő leszűkítése, a prezentáció/előadás pedig ettől a túltömött koffer szindrómában szenved. Ráülünk, próbáljuk becsukni, miközben mindenhol zoknik, bugyik, madzagok és hasonlók lógnak ki belőle. A másik ok pedig a már említett próbahiány. Ha ugyanis valaki csak egyetlen egyszer elpróbálja előzetesen a mondandóját, akkor azonnal látja, ha az anyaga túl hosszú.

Nincs kevés idő, csak hosszú prezentáció van.

adást az írói szakra járó hallgatóknak. A pódiumra lépve végighordozta a tekintetét a lelkes arcokon, majd megkérdezte: ”A teremben az összes kéz a magasba emelkedett. Lewis, várt egy kicsit, majd megszólalt: ”adást senki nem tartott soha.

Ezzel szemben a hírhedt fecsegők vetekednek egymással. 2009.szeptember 23-án az ENSZ közgyűlésen Moamer Kadhafi a rendelkezésére álló 15 perc helyett 1 óra 35 perces beszédet mondott. Volt egy olyan érzésem, hogy akkor, amikor később szeretett honfitársai meglincselték, ezt is megbosszulták. De mégsem ő volt a rekorder, hanem Fidel Castro, aki 1960-ban ugyancsak az ENSZ-ben 4 óra 29 percet beszélt. Erre gondolj akkor, amikor az előadásod hosszát meghatározod. És gondolj arra, hogy az első ember, aki a Holdra tette a lábát, Armstrong űrhajós egy pár szóval – Apró lépés egy embernek és egy óriási lépés az emberiségnek – sokkal többet mondott el, mint a két előbb idézett ember egész életében együttesen.

A Százéves háború 116 évig tartott. A prezentáció, az előadás nem a Százéves háború. Pontosan kell véget érnie, lehetőleg előbb, mint a kitűzött időpont.

Az időmenedzsment már a felkészülés alatt kezdődik. A prezentáció a hallgatóságod ideje! Nem a tiéd! Kövesd a 30/25 vagy 1/6-os szabályt, vagyis egy fél órás rendelkezésedre álló előadásidőből öt percet vagy egyhatodot adj vissza ajándékba a hallgatóidnak! Ajándéknak ritkán örül valaki úgy, ahogy ennek fognak.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://message.blog.hu/api/trackback/id/tr646721549

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása