Gyakran követem el a tréningjeimen azt az aljasságot egy-egy szegény, ártatlan hallgatóval szemben, hogy váratlanul a kezébe nyomom a klikkert, és megkérem, hogy ott és azonnal prezentálja a csapatnak az általam előkészített, ám általa sosem látott, 5 diából álló egyszerű anyagot. A reakció a legtöbbször igen szemléletes. A hallgató először vitatkozik, támad, mondván, felkészülés nélkül lehetetlen – LE-HE-TET-LEN! - megtenni azt, amit kérek tőle. Majd végül a legtöbben közülük nem is vállalják: passzolják a feladatot. Természetes viselkedési válasz ez. Nem egyéb, mint a Fight or Flight reakció prezentációs változatának modellje.
A Fight or Flight (üss vagy fuss) vészreakciót Walter Cannon azonosította a szervezet automatikus, velünk született válaszaként a negatív környezeti hatásokra, veszélyekre. Ilyenkor hirtelen nagy mennyiségű kortizon és adrenalin szabadul fel. Ezek hatására mindent a túlélésünk veszélyfaktoraként határozunk meg, és felkészülünk arra, hogy vagy támadjunk, vagy elmeneküljünk. Hirtelen hajlamosak leszünk mindent túlreagálni, gondolkodásunk eltorzul, és mindent a félelem irányít. Tipikus FoF helyzet a Survivor tévésóknak az a pontja, amikor a játékosoknak egy-egy maréknyi élő kukacot kell megenniük. A legtöbben megharcolnak a feladattal, és kínkeservesen, de lenyelik a férgeket. De mindig van közöttük valaki, aki ennél a feladatnál esik ki. Elmenekül inkább, semmint, hogy teljesítsen.
A FoF leginkább a macska vészviselkedésével példázható, amely szintén vagy megharcol a kutyával, vagy, ha teheti, eliszkol előle.A prezentáló legszívesebben elfutna a megpróbáltatás elől, de, merthogy nem teheti, idegessé, harciassá válik, az ellenfele pedig a prezentáció, melyet le kell győznie. A legszerencsétlenebb attitűd.
A FoF vészreakció a gyakorlatlan, hétköznapi előadók tipikus válasza a prezentációs helyzetekre. (Létezik egy harmadik prezentációs F is: a Freeze állapot, amikor prezentáló lefagy, és minden értékelhető akcióra és reakcióra alkalmatlanná válik.) A lényeg az, hogy a tréningen ugyanúgy reagál a szerencsétlen, kijelölt hallgató a tréneri inzultusra, mint ahogyan éles helyzetben a gyakorlatlan, felkészületlen előadó magára a prezentáció kikerülhetetlen kényszerére. Az ok is ugyanaz: a felkészületlenség és a bizonytalanság érzése. A különbség annyi, hogy míg a tréningen okkal és szemléltető céllal modellezem a helyzetet, addig a valóságban a prezentáló önmaga sodorja magát bele.
