A sztereotipizálódott és zavaró „testbeszéd-szavak” – összekulcsolt kezek, játék valamilyen tárggyal beszéd közben, a kivetített képre való folytonos és felesleges pislogások stb. – a testbeszédhibák tipikus megnyilvánulás-csoportja. Ezek mindegyike képes elvonni a hallgató figyelmét az előadásról, mert zavaró jelek, amelyek egytől-egyig az előadói inkompetenciáról árulkodnak.

Ugyancsak említést kívánnak a gépies, repetitív mozgások (folyamatos vezénylésszerű kézmozdulatok, szakadatlanul oda-vissza lépkedő lábak, jobbra-balra bólogató fej stb.). Ezek eredménye nem kifejező testnyelv lesz, hanem öntudatlan – és rendkívül idegesítő! – izgés-mozgás csupán.

Ide tartozik, és szigorúan kerülendő a gesztusmanírok, bizonyos jelek (pl. a páros tenyér kifordítása, fej hátrahajtása a gondolkodás jeleként, összeillesztett hüvelyk- és mutatóujjal történő nyomatékosítás stb.) többszörös, változatlan alkalmazása. Clinton elnök mutatóujj-használata vagy Angela Merkel ujjaival formált rombuszai nekik maguknak sem állnak jól. (Utóbbiról például van, akinek az jut eszébe, hogy mennyire kell vigyázni a pillanatragasztókkal.)

Ezek egyértelműen komikus hatásúak, direktebben fogalmazva: alkalmazásuk pillanataiban nevetségessé teszik az előadót, még akkor is, ha egyébiránt egy vérprofiról van éppen szó (ld. Clintont).